Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Gyula, játssz! Magyar Narancs, 2005. március 31. Köszöntjük az államfõi posztra önként jelentkezõk egyre népesebb sorában Horn Gyulát! Végre, Gyula bácsi! Íme, máris megvan az elsõ sajátosság, mely feltétlenül alkalmassá teszi az õsz férfiút köztársasági elnöknek: Árpi bácsi, Feri bácsi; már ne is tessék haragudni, de Kati néninek maximum egy osztályfõnököt hívnak, jobbára az alsó tagozatban. Ezenfelül arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Gyuszi bácsi mennyire megrögzötten középutas politikus volt mindig is, már-már az aggályosságig ragaszkodott õ ahhoz. Így van most is, sõt most csak igazán! Hiszen ha csak az önként jelentkezõket nézzük, ki ajánlotta Lévai Katalint államfõnek? Konkrétan Lévai Katalin, saját maga. Ki jelölte Mécs Imrét közt. elnöknek? 56 (különben többségükben szerfelett tiszteletre méltó) értelmiségi. Lárifári! Éljen a tisztes középút: az utcák, terek (amiket maga oly gyakran bejár) embere(i) és számos, valamiért teljesen névtelen szocialista párttag „puhatolózott" nála. Tehát mégse önkeze jelölte, de el sem túlozta a díszszemlét. Hírlik, a szocialistákat (pontosabban párttársait) is váratlanul érte Horn Gyula bejelentkezése. Miért? Nem voltak még lakossági fórumon? Nem ismerik õt? Talán ez az elsõ meredek felszólamlása? Igaz, eddig még köztársasági elnök nem akart lenni, és az sem igaz, hogy Medgyessy reptetése idején eljátszott volna egy csendes kambekk gondolatával. (Azért ezekben a szocialista exkormányfõkben a nyugdíj felnyomja rendesen a spirituszt. Az milyen, amikor Medgyessy a Magyar Nemzetben arra a kérdésre, hogy õ egy görög tragédia fõhõse lenne, akit háromszor áldoztak fel, azt feleli - még egyszer: a Magyar Nemzetnek! -: „Mintha a feleségemet hallanám!"?) Már ezt azért mégse, ha szabad kérni. Még akkor se, ha az idõ elõrehaladtával Horn Gyula miniszterelnökösködése - pragmatice - mindinkább a XX. századi magyar történelem legidillikusabb, legszakszerûbb, sõt, legviccesebb korszakainak egyikeként tûnik fel. (Arra emlékeznek, hogy „túl sok itt a filozófus"?) És nem csak az uniós tagság és a NATO-csatlakozás elõkészítése miatt; végsõ soron két kormány is azt a pénzt költötte, amíg bírta, amit a Horn Gyula megkeresett. De az akkor volt, most meg most van. Félreértés ne essék: nem az a gáz, hogy Horn Gyula államfõ lesz. Hisz nem lesz az. De az önkéntesek nem csak magukat kacagtatják ki: a Magyar Köztárság elnökének jelölése fullad így teljes közröhejbe. (a szerk.) Gyula, játssz! Magyar Narancs, 2005. március 31.